Évszakok festménye

A tavasz, a nyár, az ősz és a tél,
Csupán egy pillanat és elalél.
Eme kép nagyon ravasz,
Elsőre azt mondanád: tavasz.
Azonban, ha jobban megnézed,
Rájössz, ennyivel el nem intézed.
Sokkal közelebbről rápillantva,
Kissé hunyorogva, rákacsintva,
Saját magad is láthatod,
S véleményed fújhatod.
Hisz nem tavasz ez, hanem nyár,
Örülj te is, ez nem kár.

Ám, ha messzi távolból nézed,
Akkor egyre inkább érzed,
E nyárral valami gond van,
Ezért vagy te most gondban.
Furcsa ott valami középtájon,
Őszies színek láthatók e tájon.
Hisz nem nyár ez, hanem ősz,
Látod ezért szomorú a csősz.

Egyre jobban magadba szállva,
Ha e képet nézed fejre állva,
Rájössz, hogy semmit se tehetsz,
Tán csak néhány illemórát vehetsz,
Mert nem illik a képtárban fejen állni,
Bár ez mégis hasznodra fog válni,
Hisz így te magad is láthatod,
Az őszt is simán kihúzhatod.
Hisz nem ősz ez, hanem tél,
S a mondókám itt véget ér.